Mikulás a Miklós téren

2018.12.06 15:00

December hatodikán iskolánkban is nagyon várták a Mikulást a gyerekek.

Hogy gyorsabban teljen az idő, bekukucskáltak Süni és Mókus házába, akik szintén nagyon izgatottan várakoztak. Szépen kitisztított cipőcskéik már az ablakban sorakoztak.

A Mikulás szomorúan érkezett hozzájuk, mert a hosszú úton kilyukadt a csizmája. Nagyon fázott a lába, így nem tudott továbbmenni. A kis állatok gyorsan leültették a vendéget a kandalló elé, Mókus pedig nekilátott megjavítani a csizmát. Foltnak való anyagot talált a padláson, Süni tüskéje pedig remek varrótűnek bizonyult.

A fáradt Mikulás olyan mélyen elaludt, hogy csak a gyerekek segítségével sikerül felébreszteni.

Miután köszönetet mondott, sietve folytatta útját, de előtte még megtöltötte Süni és Mókus cipőcskéit minden elképzelhető finomsággal.

A frissen foltozott csizmában már gyorsan ideért a Miklós térre, és a gyerekek megkaphatták a várva-várt ajándékokat.